Az én történetem
“ahová Te elhívsz, oda megyek én”
Kislányként sokat álmodoztam. Virágboltról kávézóval, lakberendezésről, firkálásról, festésről, múzeumokról, művészetről... – az ember alkotta szépség mindenféle megnyilvánulásáról.
Végül nem lehettem lakberendező, sem belsőépítész, s nem mentem művészi pályára sem. Nem lett virágboltom. Sem kávézóm. Sem a kettő együtt.
Éltem viszont Sátoraljaújhelyen, Veszprémben, Berlinben és Budapesten. A világ olyan pontjain, olyan színes, kulturálisan pezsgő, művészetektől átitatott, a történelem mély lenyomatát viselő helyeken, ahol végig az orrom előtt volt minden, amire addig vágytam, csak akkor nem vettem észre.
Dolgoztam könyvkiadóban, múzeumban, galériában, aztán üzleti iskolában és nagy multinál is. Szabadságainkon évről évre jártuk a szebbnél szebb, stílusos, lélekkel teli szálláshelyeket.
Egyetemistaként, a vonaton, cserediákként, nyári diákmunkásként, a munkahelyeimen és az utazásainkon sokféle emberrel találkoztam a világ minden tájáról, és őszintén lenyűgözött mindenki személyes története.
Időközben megismertem Istent és az Ő jó tervét az emberek életére. Megtudtam, hogy megváltásra van szükségem, és hogy ez a megváltás Jézusban az enyém is lehet. Keresztény lettem, ami azt jelenti: “Krisztushoz tartozó, Krisztus-követő, Krisztust valló”. (Ez leírva néhány sor, a valóságban több év. Ahogyan a Biblia újjáSZÜLETÉSként emlegeti ezt, és a csecsemő sem tudja felidézni születése pontos körülményeit és idejét, úgy én is homályosan látom az első időszakot a 2010-es évek elejéről.)
“Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki, és rendeltelek titeket arra, hogy elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon, hogy bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek.”
Formálódtam…
…és 2019 nyarán eljött az a pont, ahol megismertem az Ő jó tervét és (jelenlegi) személyes elhívását az én életemre nézve: egy szempillantás alatt megmutatta, hogy amire addig vágytam, az egy pontba sűrítve megvalósulhat - egy vendégházban. Tudtam, hogy nincs más választásom. Kapálóztam ellene, mert nem tetszett, hogy a “bejáratott, kényelmes” budapesti életünket, számunkra kedves embereket egy csapásra ott kell hagyni. Sőt, ezt én akkor és ott, egy bakonyi erdésztelepi napsütéses reggelen a kertben egyedül értettem meg, de közben ott volt az - akkor még - két gyermekünk és a Férjem döntése. El kellett neki mondanom ezt az “őrültséget”. Tudtam, hogy ha beleegyezik, az lesz a pecsét. Remegve, kisírt szemekkel, zaklatottan mentem be hozzá, és mondtam neki: “Költözzünk el, és csináljunk egy vendégházat! Ezt mondta nekem az ÚR.” Ő rám nézett, és azt válaszolta: “Jó!”. Nos, ha nem ismeritek a Férjemet, akkor ez talán még elképzelhetőnek is tűnik. De hihetetlen volt!
Az út elénk tárult, és mind a ketten jól láttuk a helyünket a történetben, így nagyot léptünk. A budapesti lakásunkat eladtuk, de még hónapokig benne éltünk. Közben a költözés előtti hónapokban beütött a covid, és mi nem tudtuk, mi lesz, csak jöttünk. Budapesttől elköszöntünk, és a vadregényes Bakony és a fenséges Vértes találkozásánál Mór, a Móri borvidék lett az új otthonunk. (Egy festményben élünk, tényleg! - most már öten: a három kisfiunkkal.)
A kicsi Ház... akiért pedig mindent otthagytunk... itt van a Vértes oldalában, Csókakőn. Szerelem volt első látásra... Ő a mi első, kézzelfogható, világító útjelzőnk: lámpás az úton (a miénken, és reméljük, azokén is azzá válhat, akik hozzánk jönnek).
Ez pedig az a dal, amiről a házunk a nevét kapta:
Draskóczy Lídia: Lámpás az Úton
Lámpás az úton, sötétségben fény,
Az éjszakában Te vagy a remény.
Szavaiddal bátoríts, a Lelkeddel gazdagíts,
Szívemben a béke, Jézus, te legyél!
Ahová Te elhívsz, oda megyek én,
Ahová a Lelked vezet, meglátom a fényt!
Ahová Te állítasz, ott adom át önmagam,
Ott fogok Tenéked világítani!
Kövicses az út, és néha oly sötét,
Felsérti a talpamat, ha nem figyelek én.
De ha felnézek Terád, lábam biztos úton jár.
Szemed tiszta fénye szívem menedéke.
Tele bár a vállam súlyos terhekkel,
Tele bár a szívem keserűséggel.
Fájnak még a sebeim, begyógyul majd mindegyik
Jézus vérével, szeretetével.
2023 nyarán - 4 évvel a házzal való első találkozás után a Lámpás megnyitotta kapuit. Soli Deo Gloria!
Sokan mondják azóta: “milyen jó, hogy az álmodat élheted, hogy azt csinálhatod, amit szeretsz! Hogy megvalósítottad a víziódat”. Ez így nem teljesen igaz. Ezt az álmot nem én álmodtam magamnak. Elhívásként kaptam, kaptuk Istentől, mi pedig valahogy összeraktuk a négy év alatt: a ház rengeteg ember többéves bizalmának, kudarctűrésének, kitartásának, munkájának eredményeképp jött létre.
A mi Lámpásunk addig fog világítani ebben a formájában, ameddig az elhívásunk szól. Ennek az időtartamát mi nem tudjuk, de nem is kell - a lámpások csak egy kis részét világítják meg előre az útnak.
Most pedig itt vagyok, és várom a Vendégeket, nagy szeretettel, izgalommal, örömmel. Kíváncsi vagyok rájuk, a személyes történetükre, ha ők is szívesen megosztanak belőle valamit.
Ez pedig az én történetem. Benne az Ő nagy történetében.
Szeretettel:
Szabó-Keresztes Ági
“Titeket is életre keltett, akik halottak voltatok vétkeitek és bűneitek miatt, (...) De Isten, gazdag lévén irgalomban, az ő nagy szeretetéért, amellyel minket szeretett, minket is, akik halottak voltunk a vétkek miatt, életre keltett a Krisztussal együtt (...). Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van:
Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék.
Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk.”
