KÖSZÖNET NEKIK

A Lámpás rengeteg ember fáradságos, összesen majd’ négyéves munkájának köszönhetően jött létre - tekintve mind a belefektetett szellemi, lelki és fizikai munkát. Itt nincs elég hely, hogy felsoroljam a neveket, de köszönet érte Mindannyiótoknak, akik benne hagytátok a kezetek, eszetek, szívetek szerint való legjobbat!

Különösen, amióta a Lámpás szállásként megkezdte működését, sok esetben kapunk kérdéseket a munkálatokkal, építkezés folyamán szerzett tapasztalatokkal kapcsolatban. Itt az ideje, hogy ismét körbejárjuk a vendégházunkat és a kertet, teraszokat, és megnézzük, hol, milyen anyagokkal és megoldásokkal dolgoztunk. Az első részben a külső, illetve a szerkezetet érintő fázist mutatom be.

Egy sok-sok fotóval illusztrált, terjedelmes bejegyzés következik. Aki bővebb, kimaradt részletekre kíváncsi, vegye fel velünk bátran a kapcsolatot!

Szoktátok kérdezni: ez egy új ház, vagy felújítottunk egy meglévőt? Ez bizony ugyanaz a ház, amit megláttunk-megszerettünk 2019-ben - mutatok fotókat -, viszont teljes tetőcserén, egy kisebb bővítésen (a “buszmegálló”) és 100%-os belső felújításon esett át.

Az előzmények

A kis típusfaház mögé az építő egy téglából készült részt is felhúzott 1981-ben: nála ide került a fürdő és egy külön bejáratú, kívülről megközelíthető kamra, melyből a borospince nyílt. A borospincében található bekarcolt évszámok azt mutatják, hogy a ‘70-es évek végén a pince volt itt az első objektum. A telken szőlő- és gyümölcstermesztés folyt, a házikó hétvégi házként funkcionált. Információink szerint ez volt az első házikó a hegyoldal ezen részén.

A következő tulajdonos rövid időre birtokolta az ingatlant, és neki köszönhetjük a ház alatti rész teraszos kialakítását. A földmunkák ekkor a szőlő és gyümölcsfák kivágásával jártak együtt, és csak későbbre, ránk maradt ezeknek az eltűntetése, elrendezése. Hatalmas dzsumbuj és rengeteg venyige fogadott bennünket a ház mögött/fölött a hegyoldalban.

Őrfi Eszterrel (Greenster) már 2019 őszén megkezdtük az együttgondolkodást, viszont a házat csak 2020 tavaszán vehettük birtokba, és innen indult a három éven át tartó intenzívebb tervezési-kivitelezési munka. A kertre eleinte kevés idő jutott, a ház esetében pedig kívülről befelé kezdtünk haladni.

Az építkezés menete

A tervek némi átrendezést hoztak a házikó elrendezésébe. A korábbi, csak kintről megközelíthető kamra előszobává avanzsált, és egy később a falba vágott ajtónyílással integrálódott a lakótérbe.

A ház környékét elrendezgetve elsőként felépült a korábbi hegyoldalbeli lépcsőelemekből (bodajki idomkövek - bányáknál használt építőelemek) a “buszmegállónak” nevezett fedett terasz, melyből a régi kamrát/most már előszobát lehet megközelíteni.

A téglás, hozzáépített rész (fürdő, kamra) felett korábban lejtetett, igen alacsony belmagasságot produkáló tető volt. Itt a falak tetejének kiegyenesítése, “koszorúzása” következett, előkészítve a teret a leendő lapostető, egyben napozóterasz munkálataira. A mai napig a szívemhez kapok a lenti fotók látták, és alig hiszem el, hogy innen indult a Lámpás.

Belül mindent kiszedtünk a házból, csak a külső falak maradtak. Ez leírva nehány szó csupán - a Férfiaknak pedig, akik benne voltak a munkában, rengeteg bontás, feszegetés, szögkiszedés, pakolás, rakodás.

A projekt végére elmondhattuk, hogy összesen négy óriás konténert töltöttünk meg, több, mint félmillió forintot költöttünk elszállíttatásra és ehhez kapcsolódó munkálatokra - ez egy pici faház, illetve egy, a telek végében található lomos sufni esetében szerintem megdöbbentő és szomorú.

Néha csak a második nekifutásra…

A lapostetővel eléggé meggyűlt a bajunk, és első nekifutásra sajnos nem sikerült tökéletesen. (Itt jegyzem meg, hogy amennyiben hozzánk hasonlóan külön-külön hívtok “szakikat”, és nem tudtok még róla: a lapostető egy külön műfaj, amelynek különösen a szigetelése szakértelmet kíván, így ne bízzátok hozzá nem értőre! Nekünk először sikerült…) Közben azért az új bádogtető is felkerült. Csodás előrelépés volt egy frissülő küllemű házat látni!

Én pedig életem legboldogabb napjai között fogok emlékezni azokra, amikor végtelen órákon át lazúroztam, olajoztam a pallókat a teraszra, hogy alulról is védve legyenek majd hosszútávon (közben néha zenét hallgattam, néha a csendet, a buszmegállót pedig bearanyozta a lemenő őszi nap). Szerettük volna kipróbálni a szürkítő lazúrt, de végül csak a pallók alsó és oldalsó részein alkalmaztam, a tetejük pedig szépen magától szürkült, sima olajozást kapva.

A szerkezet bent megkapta a megerősítést, majd a gipszkartonozást, és zajlottak az ablak- és ajtócserék. Natúr fenyő nyílászárókat vásároltunk a közeli Székesfehérváron, majd mi kentünk át ezeket pigmentekkel enyhén “fehérített” lazúrral.

A tetőt nem hagytuk nyitva, mert az eredeti gerendák ugyan funkciójuknak megfelelőek voltak, de szépnek nem láttuk őket.

Kívülről a sokunk által ismert "csodás csokibarna" faházszínt eltűntettük csiszolással, és a külső faburkolat fekete svédfestéket kapott. Nagyon szeretem ennek a természetes festéknek az illatát és a hatását: az emulgeálószappanos-olajos keverék felfrissítette a régi fát. Két helyen pedig új, lazúrozott lambériát alkalmaztunk, hogy megtörjük a feketeséget.

*Itt nem csak a csiszolás izgalmas, hanem az is, hogy ilyen borzalmasan ronda ablakkeret-keretekkel indultunk eredetileg... Nem csak a lapostetőt, de ezt is újra kellett csináltatnunk.*

*Svédfesték. Szerelem. Egy csoda ez a trutyi.*

Az ablakok végül megkapták a szép, végleges keretezést, majd később a fekete festést. Szép lassan már a végéhez közeledett a felújítás a külső színtéren. Már “csak apróságok” maradtak:

Ereszcsatornák, bádogos javítások-lezárások.
A terasz korlátján (is, mint majdnem mindenen…) nagyon sokáig gondolkodtunk Eszterrel, végül egy egyszerű, antracitra festett vaspálcás megoldás mellett döntöttünk. Móron, a szomszéd utcánkban gyártották le nekünk.
A stafnis “leesésgátlás” mind az előszobában a pincelejárónál, mind a kis “beharapás” terasznál jó döntésnek bizonyult - az első esetben fehérre festve, a másodikban feketén.
A kis “beharapás” teraszról az udvarra lépve már a kezdetektől fogva égetett akáckorong burkolatban gondolkodtunk. Ezeket nagy nehezen Taliándörögdön, egy párját ritkító faáruházban találtuk meg, majd itthon gázperzselővel (köszi, Tibor!) sok-sok óra alatt feketére égettük. A lerakás külön élvezet volt a Fiúknak. Tungolajos felületkezelést is alkalmaztam aztán.
A kinti lépcsőt és a ház bejáratához vezető járdát végül ismét idomkövekből építettük meg - a család egy közeli településen található telkén találtunk hatalmas mennyiséget ezekből (köszi, Zsolt!). Megint csak: ez leírva ennyi, ám egy darab idomkő tömege kb. 25 kg, és csak a járda kb. 70 darabból áll. Mire ezt lerakták…
A vasúti talpfa lépcsők…
A ház körül kavicságy kialakítása…
Egy bejáró a nagykapunál… de arról már nem is mutatok képet…

Dióhéjban, valahogy így történt a háromévnyi külső-szerkezeti felújítása ennek a 45 m2-es házikónak.

A következő részben a belső felújításról mesélek majd. Addig is, a korábbi bejegyzések között böngészve találhatóak a fürdőről, a konyháról és az étkezőről szóló, lakberendezéssel kapcsolatos beszámolók.

További bejegyzések